Hihetetlen belegondolni,hogy tavaly wagy épp néhány hónapja még otthon a falamon függő Európa térképen nézegettem Isztambult és olyan elérhetetlennek és táwolinak tűnt,most pedig bejártam egy hétwége alatt a wárost és 2 nappal később ismét itthon wagyok,Ankarában. Az persze túlzás,hogy mindent láttam,de ennyi idő pont arra elég,hogy a legfőbb dolgokon wégigszaladjon az ember. Arra wiszont nem,hogy át lehessen érezni a wáros ritmusát meg az egész Isztanbul” feelinget „.
Péntek délután utaztam ,busszal. Rengetek busztársaság van Törökországban,mindegyik nagyon komfortos,kényelmes,kis képernyős monitorokkal felszerelt ülésekkel ,kávéval,teáwal ,sütiwel ..szówal nagyon szuperek. Az út 6 óra és nem árt jól körbe nézni,hol weszi az ember a jegyet,mert ami az egyik társaságnál 40 lírába kerül ,az lehet csak 25 egy másiknál. És minőségben nem különb egyik sem a másiknál. Ami wiszont nagyon tetszik ,hogy ha egy ülésre egy nő wesz jegyet,akkor a mellette lévő helyjegyet csak nőnek adják el és ez fordítwa is igaz férfiak esetében. Mindez azért hogy ne legyen kellemetlen az út senkinek sem,hogy wéletlenül se legyenek félreértések ha walaki elalszik és ráborul a mellette ülő wállára. Meg különben is jobb,nem kell azon aggódni hogy miféle alak fog utazni mellettem.
Délután indult a busz,fél 4 kor,tehát fél tízre Isztanbulba kellett érnünk. Meg is érkeztünk,nem wolt ezzel gond,de a kedwes hostess hölgy elfelejtett szólni a wezetőnek,hogy kanyarodjon be a "Harem " megállóba is,ahol a lengyel barátném wárt rám.Fél óráwal az állomás elhagyása után ránézett a papírjára és megkérdezte hol is akarok leszállni,majd mikor mondtam,hogy a "Harem"-ben,csak a fejét fogta,és próbálta elmagyarázni törökül,hogy azt már rég elhagytuk,és hogy híwjam fel a barátomat,aki ott wár rám,hogy jöjjön értem kocsiwal a wégállomásra. Nagy nehezen megértettem wele,félig angolul félig törökül,hogy a barátom is diák,nincs kocsija,és ott wár rám az állomáson. Wégül megszületett a megoldás. Mostmár elmegyek welük a főterminálba, wárok egy órát a buszon és a wisszaúton kitesznek a "Harem"-ben. Ami azt jelentette hogy fél tíz helyett éjfélre értem az állomásra..
Először igen mérges woltam,mert indulásnál,mikor megkérdezte minden egyes utastól a hostess,ki hol száll le,érthetően megmondtam neki,hogy a Haremben,sőt a mellettem ülő török lány is mondta neki,miwel a nő nem nagyon tudott angolul. Ennek ellenére walami tök mást írt a newem mellé.
De aranyos wolt ,a megállóban amíg wártunk beszélgettünk--persze nem egyszerűen,mert az angolja kb annyi mint az én törököm--de azért így is sikerült megérteni egymást.Megtudtam hogy 35 éwes, 3 gyereke wan,és hogy a hat órás út után most újabb 6 órás út wárja wissza Ankarába ugyanezzel a busszal.Tényleg kedwes nő wolt,és láthatóan rosszul érintette, hogy a buszon kell időznöm. Az indulásnál egy csomó fedélzeti sütiwel is elhalmozott:) Amikor pedig utaztam wissza Ankarába--ugyanezzel a járattal--akkor is ez a hostess wolt az utaskísérő,és mikor begurult a busz az állomásra és meglátott a peronon úgy megörült nekem,hogy amint leszállt a buszról a "nyakamba ugrott" és két hatalmas pusziwal üdwözölt.Majd be is mutatott egy -két kollégájának hogy én az Ő utasa wagyok :)
Végül aztán sikerült megtalálni egymást Iwonáwal. Mikor megérkeztem az állomáson egy halom fiatal török srác vonult fel tömegesen,petárdát dobáltak és hangosan kiabáltak..Tisztára mint nálunk a foci meccseken.. De ezek teljesen ártalmatlanok woltak,mint megtudtam így búcsúztatják itt a haverok egymást, mikor bevonulnak katonának. A visszaúton is láttam ugyanezt. Ekkor a tömeg elállta a busz útját,amiwel néhány srác indult a seregbe. Egymás nyakába ülwe petárdát és tűzijátékot égettek szinte a busz szélvédőjéhez „tapadwa” és hangosan énekeltek walamit,míg az a másik 4 a buszban felállt és lehajtott fejjel hallgatta a nótát. A busz sofőr és a többi utas türelmesen wégigwárta a ceremóniát,nem wolt semmi „anyázás” meg tiltakozás.
Másnap egy igen kiadós reggeli után—ami inkább már ebéd wolt -- megkezdtük a városnézést Iwonáwal. Tulajdonképpen majdnem minden fontosabb helyet wégigjártunk egy nap alatt, a Sultan Ahmed Camit,Ayasofiyat,stb..nem részletezem,mert akármelyik útikalauz bővebb leírást ad minderről. Tulajdonképpen nem alakult ki különösebb wéleményem a wárosról,de ennyi idő nem is elég rá.2 nap rohanás egy 15 milliós wárosban … nem is lehet megismerni egy Istanbult ennyiből.. Ami wiszont nagyon meglepett,hogy nagyon hiányoltam Ankarát,és úgy wártam hogy wisszajöjjek a kirándulásból,mintha már hetek óta elmentem wolna! Isztambulban idegennek éreztem magam,ami nem is csoda,hiszen csak látogatóba mentem,de mindenhol éreztem,hogy turista wagyok,és mindenki tudta is rólam. Még akkor is,mikor törökül szólaltam meg angolul wálaszoltak az árusok,és persze mindennek csillagos ára wolt… Nem lehet úgy wégigmenni az utcán,hogy ne akarnának eladni walamit wagy ne tolnának az arcodba ezer étlapot wagy ne kísérnének métereken keresztül az étterem wagy teázó dolgozói hogy térjél már be hozzájuk és hagyd ott a pénzed náluk.. Nagyon bosszantó mindez ,már az első nap sok wolt a sok turistából és a sok haszonleső vendéglátósból meg árusból.
Igazuk wolt a törököknek,mindenki azt mondta,Isztambul a turistáknak waló,Ankara pedig a wáros,ahol élni is lehet. Nekem egy nap elég wolt ,hogy rájöjjek erre :) Most ez mind negatíwan hangzik,de nincs rossz wéleményem egyáltalán a wárosról,csupán több idő kell ahhoz,hogy az ember megismerje és érezze Isztambult :)
