Napok

A múlthét szombat egész nyugisan indult. Pihi,tanulás,pakolgatás,miwel aznap este indultunk Antalyába. De nagyjából egész nap nem történt semmi. Délutánra aztán beindultak az események.Lakik itt a koli mellett egy kiskutya,akit már az első naptól fogwa nagyon megszerettem. Alig 3 hónapos,olyan kis szerencsétlen. Mindig a kukák között alszik,de olyan kicsi még,hogy alig lehet észrewenni.. Aznap délután a teraszon beszélgettem a finn lánnyal,mikor hangos sívításra lettünk figyelmesek. Lenéztünk az erkélyről és láttuk,hogy két rohadt kölyök egy zsinórt kötött a kutya nyakára és azzal próbálták húzni.De a kutya csak sírt keserwesen,nyilwán nagyon fájt neki. Kb fél másodperc sem kellett,hogy elöntsön a méreg és gondolkodás nélkül leszaladjak az utcára. Rákiáltottam a két kölökre,hogy mit csinálnak a kutyáwal,és fejezzék be,mert az fáj neki. Persze kinewettek,nyilwán,mert baj wolt a török akcentusommal,de nem érdekelt. Elwettem tőlük a kutyát a kábellel együtt,amit az eb nyakára tekertek,--szerencsére nem sérült meg a kutty—és kidobtam a kukába,a két kis patkány meg elszaladt. Nagyon mérges woltam. Egy óráwal később újabb wisításra lettem figyelmes. Kimentem az erkélyre,és megint a két gyerek wolt,a kiskutyát kergették a koli mögötti romok között. Nem tudom,mit akartak csinálni ,de az állat nagyon menekült. Eldöntöttem,hogy most már nem egyedül fogok menni,az első török embert akit meglátok magammal cipelem,hogy segítsen. Ahogy kimentem a folyosóra beleütköztem az aznapi török kísérőnkbe,és megkértem jöjjön wele,mert segítségre lenne szükségem. Persze jött welem azonnal. Útközben elmagyaráztam neki,miről is wan szó. Akkor kicsit kimosolygott,de azért ment egyenesen a helyszín felé, ahonnét először a kutty szaladt elő. Tiszta sár wolt meg wíz,de nem esett semmi baja. Utána előkerültek a kölykök. A török jól lehordta őket ,hogy mégis mit műwelnek,hol wannak a szüleik és jobban teszik,ha hazamennek,majd fenyegetésül hozzátette,hogy a koliból fogjuk figyelni,mit csinálnak.
Azóta szerencsére nem láttam őket .
Amint wisszamentünk a koliba, Onur ,a másik kísérőnk szólt,hogy wan 5 percem összeszedni magam,mert 5 hallgatót meghíwtak walami különleges wacsira,és én wagyok az egyik kiwálasztott. Hajajj,gyors ruha csere,meg frizura igazítás,és már ültünk is a mikrobuszban.De pontosan nem tudtuk,howa megyünk. Wégül kiderűlt,hogy a helyi „walamilyen” titkár meghíwott minket a házába,mert hallotta,hogy wannak Nevsehirben külföldi diákok,és csak meg akart wendégelni bennünket egy ramazan idei ünnepi wacsoráwal..egyszówal részt wettünk egy 'iftar'-on.
Teljesen le woltunk döbbenwe,pláne mikor beléptünk a lakásba. Egy kisebb palota wolt,a bútorok meg a tisztaság,nem is beszélwe a kajáról :) Beszélgetett welünk,bár angolul nem tudott,erre a célra jött welünk Onur,hogy tolmácsoljon. Én már a wacsora elején teljesen megteltem,nem is értem hogy tudnak ennyit enni a törökök..és nem is látszik rajtuk!A wégén a házigazda elmondott egy imát,ami nagyon különös wolt. Még sosem hallottam muszlim imát élőben és meg kell mondjam,nagyon szép wolt. A wacsora wégén még ajándékot is kaptunk. A lányok kézzel kötött zoknit,a két fiú pedig imafűzért. Mielőtt beléptünk le kellett wennünk a cipőt és kinn hagyni az ajtó előtt. Nagyon wicces wolt,mert mikor kiléptünk az ajtón, a cipők meg woltak fordítwa,hogy kényelmesen bele tudjunk lépni :)
Ezután még gyors látogatást tettünk a helyi szupermarketben,ahol megwették nekünk a másnapi reggelit,és ahol én megwettem a Koránt török-arab nyelwen :) Ez wolt egyik wásárlási szándékom itt Törökországban.
A koliból este 11kor indultunk a tengerhez és reggel 7re érkeztünk meg. Nagyon jó wolt úszni a közel 28 fokos wízben :)
A wisszaút rémes wolt,mert semmit nem tudtunk aludni. Legalábbis én nem. Se az oda úton,sem wisszafelé :( Nagyon kényelmetlen két éjszakát mikrobuszban tölteni..Így a köwetkező hét eleje azzal telt,hogy kialudtam magam :s
Csütörtök óta pedig nincsenek óráink,mert bayram,azaz 4 napos ünnep wan. A Ramazan wége. De azért mozgalmasan telik a szünet. Csütörtökön például woltunk Nevsehir centrumban .Aznap történt,hogy a kiskutyát elütötte egy autó. Persze állatorwost ilyenkor lehetetlen találni. A kutyus bemenekült egy autó alá,alig lehetett hozzáférni. Wégül sikerült kihúznom,és bewittük őt a koli udwarára .Megwizsgáltam,mert nem nagyon akart mozogni. Meghallgattam fonendoszkóppal,wégigtapogattam,és mire wégeztem wele,már csówálta a farkát,a fűben hempergett és rengeteg wizet megiwott. Semmi baja nem lett hála az égnek,walószínüleg csak az ijedség bénította meg. De azóta olyan hálás,akármikor meglát,rohan hozzám,pacsit ad,és úgy örül nekem…Nagyon szomorú lesz itthagyni őt :( A törökök amúgy lefagywa nézték wégig a kis műweletemet,nyilwán nem láttak még itt ilyet,hogy walaki megwizsgáljon egy kóbor állatot. Itt a kutyákat nem tartják sokra,már amiatt bolondnak néznek,hogy etetem őt. De őszintén szólwa, ez engem egyáltalán nem érdekel :)
Pénteken néhányan elmentünk Kaiseribe,szombaton pedig Mersinbe wittek minket.Ebből a kirándulásból a tenger és a wacsora wolt a legjobb!A wacsi a wárosban wolt,az egyik utcára nyíló „étteremben”.Amint megérkeztünk és Onur közölte,hogy wacsora lesz 30 személyre,olyan sürgés –forgás és kiabálás támadt,nem is tudtuk mi történik. De pillanatok alatt lett az utca közepén egy harminc személyes asztalunk megterítwe és az előételre sem kellett pár percnél többet wárni. Mindent hihetetlen gyorsan és frissen kihoztak,nem wolt hiány semmiben!És mint mindig az étkezés wégén most is kaptunk ayrant és teát is :)
Nagyon wicces egyébként,hogy a törökök hogy tudnak kiabálni a pincérekkel,és hogy lehordják őket,ha walami hiányzik az asztalról. A fiatalabb pincérek zawarukban szinte wigyázzba állnak,de másodpercek alatt ott terem az asztalon minden amit kérünk.

A mai nap pedig az ajándékokat intéztük. Mert weszünk némi apróságot azoknak,akik segítettek itt nekünk és a tanároknak,na meg persze a sofőröknek :)
És itt minden nap lehet találkozni egy-egy olyan kedwes emberrel,hogy csak ámulunk. Wolt egy ötletem,hogy Muratnak és Onurnak csináltathatnánk két tányért,--ha már a kerámiák fellegwárában wagyunk—amire ráírnánk a newünket és minden nyelwen hogy „köszönjük!”
El is mentünk egy keramikushoz,aki nem engedte,hogy fizessünk a tányérokért,mert diákok wagyunk!! Kaptunk két gyönyörű sima tányért,egy feketét és egy barnát,hozzá egy fehér és egy fekete tollat,és mi magunk ráírhattunk mindent,amit akartunk. Utána a kerámikus bácsi egy csodaszép díszítést rajzolt rá körbe,és le is lakozza nekünk,holnapra készen is lesz az egész! És mindezért semmi pénz nem akart elfogadni,de mi wettünk neki ajándékba egy kiló baklawát :) Annak nagyon örült :)
Már csak egy hét maradt a tanfolyamból,nagyon hamar elrepült ez az egy hónap!